A RAFC (Rákosszentmihályi Atlétikai és Football Club) végre a magáénak tudhatja az Aranycsapatot, jelen esetben a sziklamászó szakosztályát, tehát minket a Gi Klub-ot!!!
Hogy mire alapozom, szemérmetlenül plagizáló kijelentésemet? A válasz egyszerű: Kíváló edzők kezében remek gyerekek (és persze felnőttek). Ezt mutatják az eredmények, a lelkes munka, és itt kívánom kiemelni a szülők kitűnő hozzáállását, ami mind együtt az újkori aranycsapat összetevői. Még csak az első lapján tartunk a 2012-es naptárnak, sőt hivatalos versenynaptárunk még nincs is, de az év első boulderversenyén, a Gi Klub versenyzői igen nagy számban, és eredményesen szerepeltek. Nemrégiben zajlott az Ujjerő amatőr boulderversenye, ahol a felnőttek között a női mezőnyben Pálos Ildikó(Gi Klub) harmadikként állhatott a dobogóra, a férfiaknál Zsákai Balázs a negyedik, Barna Péter a huszonkilencedik helyen végzett. Bámulatos eredményeket szült a gyermek kategóriák versenye. A 120cm alatti fiúknál Nyerusai Zalán harmadik-, 120cm és 145cm közötti lányoknál Kérdő Luca első-, Barna Vali második-, Kérdő Virág harmadik-, 120cm és 145cm közötti fiúknál Varga Soma második-, Varga Gergő ötödik-, Szobonya Gergő hatodik-, Balatoni Barnabás kilencedik-, 145cm feletti fiúknál Honos Bálint első-, Tomcsányi Áron második-, Varga Bence harmadik lett.
Ezúton is gratulálok és további sikereket kívánok nekik!
Felhívom továbbá az igen tisztelt nagyérdemű figyelmét, hogy ez év januárjának huszonkettedik napján, Kiskunfélegyházán Országos Sportmászó Diákolimpia lesz ahol szeretett klubunk a RAFC – Gi Falmászó Klub, 9 azaz kilenc versenyzővel szerepel!
SZURKOLJATOK NEKIK ! ! !






![Lokit_h_gy_k[1]](http://giklub.hu/wp-content/uploads/2011/03/Lokit_h_gy_k1.jpg)


