Ma délelőtt amatőr versenyen jártunk a Klébi-ben. Amiért gyorsan billentyűket ragadtam, az az, hogy az élményt frissen, lehetőleg pontosan közvetítsem. Élményt igen, jó a szóhasználat, ugyanis nagy élmény volt mindnyájunknak. Hogy mitől is? Nos nem volt semmi különös, és rájöttem, hogy pont ettől volt olyan jó. Persze versenyzőink teljesítménye emelte a rendezvény fényét, különösen amikor Dani megoldotta a plafonos utat, amit senki másnak nem sikerült a kategóriájában, de még a nála idősebbek, sőt én magam is megszenvedtünk vele. El is hozta korcsoportjának az első díját. Honos Bálint hozta a formáját, csöndesen, szerényen utasította maga mögé az újabb és újabb feladatokat, besöpörve végül az első helyet. És bár a hölgyet illett volna az első helyen említeni, de remélem megbocsájt, hogy lelkesedésemben a fiúkkal kezdtem. Szóval élete első versenyén, Barna Vali -aki még csak egy hónapja koptatja a Gi klub fogásait- remek mászással harmadik helyezést ért el!!! 

Visszatérve arra, hogy -a fent említetteken kívül persze- semmi különös nem történt, ez olyan kellemessé tette a versenyt a résztvevőknek, hogy nem tudnék olyan dolgot találni, amit panasszal illethettünk volna. Persze ez a rendezőknek komoly munkájába került -köszönet a Horváth családnak-, de ebből a versenyzők csak a kellemesen eltöltött délelőttöt tapasztalhatták. Sehol egy hangos szó, mindenki tudja a helyét, van elég biztosító ember, senki nem reklamál, mindenki mosolyog. Ami különösen tetszett, hogy Emese a legkisebbeknek szép türelmesen elmagyarázta a szabályokat  alaposan, érthetően. Rend volt, fegyelem,  Ernő szigorú szemei minden csintalan lurkón rajta voltak, és helyre tette őket egy-egy szóval, ahogy azt kell. Mindent összevetve, látszott a rutin, ilyennek kéne lenni minden versenynek! Hogy a szlogennel éljek: Köszönjük Emese!

(Persze a többieknek is!!!)